Halhatatlanul
halhatatlanul;
02x02
2014. július 10., csütörtök | 13:10 | 0 hozzászólás
Holttest az uccán (...)
Ijedt-kerek nagy szeme kimeredt,
Lehetett látni benn a kék eget,
Amint a Nap sütött a holt felett.
József Attila
Egy magányos út
Április 4., szerda
Ismeretlen időpont- hajnali órák

A rádióból egy fiúbanda valamelyik friss száma sercegett halkan. A sofőr bágyadtan figyelte az utat baseballsapkájának kék siltje mögül, amelyből kilógott néhány ritkán mosott fekete tincs. Az arcán lévő borosta gyengén karcolta a kezét, ahogy végigsimított állán, ezzel elhessegetve egy körülötte ólálkodó legyet is. Gondolatai a rakománya körül cikáztak, s próbálta megfejteni, vajon minek lehet ilyen bűze. Hirtelen döntött.
Lehúzódott a legközelebbi autós pihenőre, hogy kinyújtóztassa lábait. Bár nemrég tankolt, (ezzel együtt sétált is, mégis fáradtabbnak,) és nyúzottabbnak érezte magát, mint általában. Egy ovális felvarrón a bal zsebe fölött a "Steve" név szerepelt. A nadrágjából előkotorta a cigarettás dobozát, amiben csúnyán összetekert töltött bagók voltak. Unottan rágyújtott az egyikre, miközben a járműve körül járkált. Nem szívesen nyitotta volna ki a hátsó ajtón lévő lakatot, mivel valószínűleg olyan dolgok vannak benn, aminek észleléséért minimum lecsukhatják.
Megcsóválta a fejét.
Szegény, szegény Ronald. Mi is lenne vele, amíg ő a rácsok mögött ül? Minden bizonnyal kiszökne a terráriumából, és a környező utcákon garázdálkodna.
Steve jót derült, amikor maga elé képzelte a szomszédságában lakó öreg hölgyek arckifejezését, ahogy meglátják az óriás tarantuláját. 
Újra a vezetőülésénél lévő ajtóhoz érkezett. Bemászott, majd lehúzta a sötétített plexiüveget, ami elválasztotta őt a szállítmányától. A félhomályban nehezen vette ki az alakokat, az első dolog amit megérzett, a halál szaga volt. Torkát a félelem jeges kezei kapták el, s ezzel szinte egy időben arcán négy karom szántott végig, átlósan felhorzsolva azt. A homlokát veríték lepte el, a sebből szivárgó vér pedig szemeibe csorgott. Menekülni próbált volna, ám hirtelen több kar nyúlt felé. Hátratántorodott az apró elülső részben, ám véletlenül meglökte a kéziféket. A teherautó lassan a szalagkorlátnak gurult, a hátsóajtó pedig behorpadt. Eközben az élőhalottak Stevet az ablakhoz húzták, s karmolták, ahogy tudták. A sofőr elködösült látással nyomta el valamelyikükön a csikket, s az hörögve visszahúzódott, ám helyére rögtön ketten léptek. Ezúttal az öngyújtójával próbálkozott, mire nagyjából sikerült őket elijesztenie.
Szemei előtt egyedül az lebegett, hogy remélhetőleg nemsokára megérkezik a felmentőserege. Az autót teljesen beriasztózták a rakomány védelmének érdekében, s a katonai erők elég gyorsan mozgósíthatók.
Steve az ablakot felhúzó piros gombot csapkodta, ám az üveg lenyomható, akár manuálisan is. A sofőr fejét áthúzták a nyíláson, de teste nem fért át. Hirtelen nyomást érzett nyakánál, majd a gégéjénél. A rés megfojtotta őt a lefelé húzó erők miatt. Utolsó gondolata Ronald volt, a tarantulája, ahogy Marge nénikéje hajába mászik.

***

Négy katonai osztag érkezett az 501., a 798., a 614., és a 19. bázisról. Az útszakaszt elkerítették, a teherautót pedig helikopterek segítségével kiemelték, és az úticéljához szállították, miután a sofőrt eltávolították belőle. Az élőhalottakat egy kábítólövedékkel nyugtatták meg, amitől hullaként hevertek szanaszét a raktér padlóján. A szellőzőnyílásból sárgás gáz szivárgott a környezetbe, ám ezt speciális berendezésekkel elszívták onnan.

A teremtmények feladata pedig szinte teljesen meg is lett határozva, amint a központba értek.
A MÚLT | A JELEN

© 2011-2014.

Egy hűvös áprilisi hajnal.
Hűvös érzések.
Hűvös sírkamrák.
feltámadt holtak.
{feliratkozom}





Ő csinálta: syu.
velük: x x x Jómagam szabtam személyre.