Halhatatlanul

02x01

2014. július 6., vasárnap | 14:08 | 0 hozzászólás

Miért a harc s miért nem az öröm,
az egyszerű, derűs dolgok (...) ?
Balási András

A város
Április 25., szerda
8:35

Biztos eléggé különös lépésnek hat egy egész iskolányi gyereket bezárva tartani, teljesen felkészületlenül, és akármilyen felszerelés hiányában, ám a gimnáziumba járó diákok tulajdonképpen ott élnek. Egy kedves városban kapott helyet ugyanis az intézmény, amely bentlakásos elvek alapján működik. A tanulók lényegében beköltöznek oda, majd a hosszabb szünetek alkalmával hazautaznak.

Az épület maga egy vár, amelyet még a középkorban építhettek. A település a várat környékező falu volt valamikor, ám még a múltszázad elején elnéptelenedett.

Éppen ezért hatalmas terület állt a rendelkezésükre, valamint szálláshelyet sem kellett rögtönözniük a kollégiumok megléte miatt, amelyet néhány perccel a beszéd után elleptek a nyüzsgő diákok. A vihar vadul dörömbölt az ablakon, a felhők mögött pedig a Nap biztosan sajnálkozva nézte, ahogy a reggeli munkáját tönkretette a hirtelen leszakadó zápor.

Anada kétségbeesetten forgolódott a tömegben, ugyanis ő a szomszédos településen lakott, éppen ezért semmi szüksége sem volt az iskolai szálláshelyre, így fogalma sem volt, hogy mit kezdjen a helyzettel.

Néhány tanuló belső szerveit kissé átrendezve verekedte át magát a tömegen az osztályfőnöke irányába, majd megkérdezte tőle a feladatát. Ő a süvítő széllel küzdve próbálta kisimítani a lapjait, ám az hamarosan kirepült a kezéből. A lány várakozásteljesen dobolt a lábával, és mellkasa előtt összefonta karjait.

-Oh, igen, Anada... ha jól látom, te az elsősegély-részlegen kaptál helyet. Először is azonban keress fel valakit, akihez beköltözhetsz.

Ana kisöpörte haját az arcából, és sóhajtott egy hatalmasat. Magában alázva a sorsot körbenézett az egyre kiürülő udvaron, majd megindult a lánykollégium irányába.

A nehéz faajtót kinyitva a porta felé vette az irányt, majd kedvesen bekopogott az ablakon, amely majdnem betört emiatt.

Miért kell neki nővérkét játszani?!

A határozottan nem vidám portásnéni durcásan húzta ki magát a forgószékében, és villámló tekintettel kérdezte a lányt, aki előállt kérésével. A nő egy kis szöszmötölés után a számítógépén megfordította a monitort, és rábökött egy kis négyzetre sok-sok kis négyzet között.

A kép valószínűleg a kollégium alaprajza- Gondolkodott Anada, ám mire behatárolhatta volna lakhelyét, az ábra elfordult tőle. A portás kopogott még egy darabig a billentyűzeten, majd pár perc elteltével egy lapot nyújtott a toporgó Ana felé. A kis plasztikkártyán a diákigazolványképe szerepelt, néhány adat, valamint a szobaszáma. 54. Elindult felfelé egy lépcsőn, majd megpillantott egy térképet, ahol megkereste a lakhelyét. A felirat szerint egy K.T. monogramú lánnyal lakik majd együtt, aki valamiért eddig egyedül volt.

Felslattyogott a lépcsőn, vizes lábnyomokat hagyva a piros futószőnyegen maga után, ám azok szinte meg sem látszottak a sárnyomok között. A második emeleti folyosó közepe tájékán rátalált a kiosztott lakhelyére, és néhányat kopogott. Nem sokkal azután azután szöszmötölést hallott, és egy pizsamában morcosan ácsorgó lány kinyitotta neki az ajtót. Néhány másodpercig némán nézték egymást, majd a vizes lány belépett a szobába. Meleget sugárzó, sötétlilára mázolt hely volt, ami kísértetiesnek hatott a leengedett redőny miatt. Ám kétségtelenül tágasabb volt azoknál a kollégiumi szobáknál, amikben már járt. A válltáskáját ledobta maga mellé, a bakancsa pedig cuppogó hangot hallatva felemelkedett a földről, Ana pedig levette, és letette a táska mellé. Mikor megfordult, a még mindig az ajtóban álló, érdeklődve őt vizsgáló lánnyal találta szembe magát.
-Tatianna.- nyújtott kezet, és hatalmas zöldes íriszeivel szinte átlátott Ana lelkén. Vöröses ombre haja kócosan omlott a vállára, ezzel együtt pedig egy régi zenekaros pólóra, ami valószínűleg pizsamaként szolgál. Az előző napi sminkje elkenődve keretezte szemeit.
-Anada.- válaszolt kissé megszeppenve a lány, majd hivatalos stílusban kezet ráztak. Ta' hatalmasat ásított, és nyújtózkodva megkerülte Anát. Levágta magát az ágyra, és helyet mutatott maga mellett.
-És minek köszönhetem látogatásodat, Anastasia?- kérdezte mosolyogva.

-Anada, ha kérhetem.- válaszolt flegmán a lány, és levetette magát Tatianna mellé.- Azt hiszem, kissé hosszú lenne az egész történet, valamint nem is tudunk semmit biztosan... A lényeg az, hogy valami háború tört ki, mindenkinek itt kell maradnia bizonytalan ideig, engem pedig ideszállásoltak.
-Mh.- bólintott a beszélgetőpartner, majd egy ruhakupac alatt megtalálható ágyról lesöpörte a holmikat, győzedelmesen rátette fél lábát, és Anada táskáját a magasba tartva kijelentette, hogy az lesz az ő helye.
-Egyébként remélem, hogy nem zavar, ha egy kicsit különlegesebb a szobám a megszokottnál.- kacsintott, és odalépett a poszterrengetegben fürdő falához.
-Tulajdonképpen eléggé jó zenei ízlésed van- nevetett Ana, és megpaskolt egy bandát ábrázoló képet (akik felirat szerint az Avenged Sevenfold nevet viselték).- Viszont körülbelül fél óra múlva eligazításra kell mennünk.- kezdett bele, de Tatianna közbevágott.
-A-a.- ingatta meg mutatóujját.- Ki vagyok írva erre a hétre, és semmi kedvem nincs most valami háborúval foglalkozni. Ha kellek, itt leszek.- fejezte be, majd felhajtotta laptopja tetejét, amin felvillant a be nem zárt Tumblr képe.
Ana megrántotta vállát, körbesétált a szobában, de a ruhásszekrényhez érve megállt.
-Nincsenek itt a cuccaim, de valamibe muszáj felöltöznöm.- jelentette ki, majd kérdőn Ta'-ra sandított, aki karjával körbemutatott a szobán jelezve, hogy akármit használhat, amire szüksége van. Anada befejezte a tárlatnézést, és órájára pillantva kijelentette, hogy elmegy.
-Cső.- válaszolta rezzenéstelen arccal a gépe előtt bőszen kopogó lány. Persze megteheti, hogy nem jön; azon kívül, hogy igazoltan hiányzik, az igazgatóhelyettes lánya.
Ana kilépett a folyosóra, és elindult lefelé a lépcsőn. A bejárati ajtón kilépve meglátta a viszonylag menő fiú kollégiumi társaságot, és biccentett feléjük. Ők visszaintettek, és tovább beszéltek fojtott, aggódó hangon. Odébblökött néhány embert, és a megfelelő folyosó felé indult a labirintusszerű úthálózatban.
A kijelölt terem elé érve nagyjából húsz további lányt pillantott meg, akik minden bizonnyal vele együtt fognak majd tevékenykedni, ám egyikük sem volt ismerős neki. Nem volt egy túlságosan szociális típus.

Leült a földre, hátát a falnak támasztotta, a fejét pedig felhúzott térdeire hajtotta. Most vetődött fel benne, hogy nem biztos, látja-e még a családját, vagy a szűkebb baráti körét. Talán jobb is lenne, ha felrobbantanák az egész iskolát.
Melankóliájából egy kopogtató ujj riasztotta fel, majd érezte, ahogy valaki befészkeli magát mellé.
-Fel fogsz fázni, Ana.- jelentette ki egy megnyugtató hang, mire a szólított felemelte a fejét.
Á, Alex az- gondolta, miután kinyitotta a szemét.-Nem mindegy? Ha elsősegélyes leszek, kigyógyítom magam- mondta a lány halvány mosollyal, és a mélybarna szempárba nézett. Most valahogy nem idegesíti őt annyira.

-Ó, akkor valószínűleg sokat fogunk találkozni- túrt göndör hajába Alex- ugyanis az alapvető harcoláson kívül beszállító leszek.- mondta fanyalogva. Nos, igen, elég jó erőben volt, amire szükség is lehetett a nehéz dobozok pakolásában. Na de mégis! Mennyire lealacsonyító szerep rakodónak lenni?!- És végülis sikerült téged elszállásolni valahova?- kérdezte érdeklődve.
Ez meg mégis honnan a francból tudja, hogy nem volt helyem?- gondolta megszeppenve Ana, majd válaszul bólintott egyet.- Az igazgatóhelyettes lányával leszek együtt. Jó arcnak tűnik- mosolygott, majd az ajtó felé pillantott.- Szerintem be kell mennem.- biccentett a beáramló tömeg irányába.- Ez a beszélgetés rövid volt.

-Túl rövid.- válaszolta a fiú, és félredöntötte a fejét.- Majd máskor hosszabban beszélünk.- mondta, és idegesítő vigyorra húzta a száját.
Anada kissé elpirult (amit Alex természetesen észrevett), felállt, leporolta magát, felsegítette a földön terpeszkedő fiút, és azt válaszolta:
-Majd meglátjuk.