501. bázis

Ismeretlen helyszín

Április 4., szerda

05:35

A padlizsánszín ég alján a Nap vékony célszalagot húzott maga elé, hogy ezt átlépve jelezze: ő nyert. Az éjszaka a vesztesek méltóságával húzódott vissza a fenyők biztonságot nyújtó ágai közé, akik eltakarták vereségét.
Az ég most nem könnyezett.
A bágyadt győztes egyre meredekebben emelkedett a zömök betonépülettel egy magasságba, és benézett az ablakon, mivel versenytársa elmondása szerint érdekes dolgok történtek éjjel. A kertben egy hatalmas ketrec állt, amit terepszín ponyvával borítottak be. Még a Nap sem láthatott be.
A szél rohadás bűzét repítette magával, és igyekezett minél előbb megszabadulni tőle: elhintette, amerre csak járt.

Az ajtókon belül egy marcona tiszt masírozott a vigyázzban álló katonái előtt, akik meredten néztek maguk elé. A parancsnokuk néhol megállt, és vészes közelségből nézett a rezzenéstelen arcukba. Ez a hely minden érzelmet kiölt belőlük. Teljes hidegvérrel kezelték az elmúlt órák eseményeit. 

"-Dan! Azonnal hívd a kapitányt! Parancs!
-Igen, uram!- vágta magát haptákba a fiatal katona. Alig volt huszonegy.
A telefon hosszasan kicsöngött, majd kattanás jelezte, hogy él a vonal.
-Ajánlom, hogy fontos legyen!-hallatszott egy reszelős, érezhetően álmos hang a kagylóból.
-Uram! Az ötszázegyesről hívom.-kezdte bátortalanul az újonc- Adam parancsnok sürgősen kéreti magát!
-Fél óra, és ott leszek.- szólt egy kevés gondolkodás után a parancsnok. Ez már csak azért is tiszteletreméltó volt, mivel légvonalban is legalább egy órára van a legközelebbi település, amelyben ember található. A legtöbb lakó elmenekült az első balul elsült kísérletek után."

-Tehát. Az összes 538-cal kezdődő sorszámú tiszt segítsen a rakomány felhelyezésében a platóra. Vigyázzanak, ha a ponyva leesik, mindannyiuk a fal tövében végzi.- tette hozzá fenyegetőzve. Nagyjából tízen meneteltek ki a teremből gyors léptekkel, és siettek a labirintusszerű apró folyosón a szabad levegőre. A kapuban egy teherautó várta a rakományát, a benne ülő borostás, cigarettázó sofőr pedig unottan kapcsolgatta a rádióját. Amikor kinyitották számára a vaskaput, a ketrechez tolatott, amit a néhány férfi fel is helyezett. A klimatizált csomagtartóra rázárták az ajtót, és lakattal biztosították azt. A sofőrnek kiadták a parancsot, megadták a címet, és a jármű elhúzott a kavicsos úton.
Mögötte még egy darabig lépések nyikorogtak, és az egyenruhás, marcona, kopasz tiszt mogorván nézett utána, hogy a sofőr szinte érezte a hátán a szúrós tekintetét.

"McHampshire parancsnok a hívás után másfél órával jelentkezett be az erődítmény portáján, majd az irodájába ment, hogy találkozhasson Adam Rosefield-del. Egyébként mindenkit a vezetéknevén hívnak, de szegény Adamet egy nem túl férfias névvel áldotta meg a sors. Hogy ne veszítse el a tiszteletét, mindenkinek azt mondta, hogy a neve annyira férfias, hogy már csak a meghallása miatt is akkora mennyiségű tesztoszteron szabadul fel, amellyel Etiópiát fél évig el lehetne látni. Mindenki elhitte.

-Hallgatom, Adam.- mutatott rá a szólított egy székre, majd pedig a kivetítő előtt elkezdett magyarázni.
-Gondolom, uram, tudja, hogy mi itt az 501.-ben különböző "lehetetlen" kísérletekkel foglalkozunk. Két évvel ezelőtt azt a feladatot kaptuk, hogy találjuk meg az abszolút-öregedésgátlót, más szóval a "bölcsek kövét". Azt hittük, ez annyira irracionális, hogy próbálkozni is felesleges vele. Nem is sikerült.- fejezte be. Szünet.
-Akkor mégis miért hívott ide, maga szerencsétlen?!-csattant fel a vendég. Valamiért senki sem szereti a szerda reggeleket.
-Mert valami sokkal jobbat találtunk.-mosolyodott el Adam.- Kérem, fáradjon ki velem az udvarra.
Egy hatalmas ketrechez vezette McHampshire-t, aki gyanakodva nézett bazsalygó vendéglátójára.
-Bizonyára azzal is tisztában van, uram, hogy a szereket az itt dolgozókon próbáljuk ki. Ám ha valami balul sül el, visszafordíthatatlan, és igen kevés idő múlva halálhoz vezet. A testeket az elváltozások miatt nem áll módunkban kiadni a családjuknak, ezért itt helyben temetjük el. Ma éjjel viszont azt hittük, hogy sikerült megtalálnunk az általuk keresett szert, és mivel megcsappantak az élők, a sírkertre öntöttük. A hatás fenomenális. Csak nem az, amire vártunk.- mondta, és végszóra lehúzták a ponyvát a kalitkáról.
McHampshire annyira megdöbbent, hogy megtántorodott, és majdnem leült a föld porába.
A hatalmas titok pedig, amelyet muszáj volt azonnal látnia egy csapat élőhalott volt."